Wittelsbach, Erzsébet Amália Eugénia (1837. december 24., München – 1898. szeptember 10., Genf). Miksa József bajor herceg lányaként született Bajorország fővárosában, s Ausztria császárnéjaként és Magyarország királynéjaként hunyt el Svájcban.

Egészen fiatalon, 1853. augusztusában jegyezte el Ferenc József, Ausztria császára, majd 1854. április 24-én házasodtak össze. Az egykori bajor hercegnő, aki szeretetben és szabadon nőtt föl sohasem tudott megbarátkozni a császári udvarban dívott merev szokásokkal. A bécsi udvarban egyedül szimpatizált a gyűlölt magyarokkal. Először 1857-ben járt Magyarországon, ahol azonnal rokonszenvezni kezdett a szabadságharc utáni letargiába süllyedt magyarokkal. Ezt bizonyítja, hogy német létére rövid idő alatt (az 1860-as évek elején) nagyon jól megtanult magyarul, amiben Falk Miksának, kora egyik legjelentősebb újságírójának volt legnagyobb szerepe. Legközelebbi bizalmasa egy köznemesi származású magyar hölgy, Ferencz Ida lett. Az ő révén került kapcsolatba Deák Ferenc liberális politikai körével.

Első magyarországi tartózkodását Zsófia lányának korai halála szakította meg: bánatával Madeira szigetére menekült (1860-1861). Visszatérte után a magyar irodalommal és történelemmel ismerkedett. Ekkorra már egyre inkább a rebellis magyarok oldalára állt: magyarul levelezett, sőt még férjével való magánlevelezésében is megkövetelte a magyar megszólítást. Jelentős szerepe volt az 1867-es kiegyezésben: személyesen közvetített az uralkodó és Deák Ferenc között, amnesztiákat eszközölt ki. Andrássy Gyulának írta egy évvel korábban: “Ha Olaszországban mennek rosszul a császár dolgai, ez nekem nagyon fáj, de ha Magyarországon mennek rosszul, az engem megöl.”

1866. nyara Zugligeten találta (Kochmeister-villa), két évvel később legkisebb lányát, Mária Valériát is Budán hozta világra (őt később “magyar leányaként” emlegette). Az 1870-es években az udvar által megvásárolt gödöllői Grassalkovich-kastélyban tartózkodott szívesen, ahol hódolhatott vadászszenvedélyének és együtt lehetett Rudolf fiával is, akit egyébként anyja akarata ellenére katonai nevelésben részesítettek. Az évtized végétől azonban kapcsolata férjével is megromlott, kedélyállapotát betegsége is rombolta, így idejét az állandó utazások töltötték ki. Egyre ritkábban tért vissza a birodalomba, pl. 1876-ban Deák ravatalához Budapestre, 1879-ben az ezüstlakodalmára Bécsbe.

Boldogtalan, magányos, elfojtott érzelmekkel teli asszony volt, akinek tragédiája éppen abban rejlett, hogy alkatilag alkalmatlan volt az uralkodói, merev, reprezentálási kötelességek teljesítésére. Pedig külseje ideálisan megfelelt e célnak. Arcvonásai nemesek, haja csodálatosan dús és hosszú, szemei kifejezőek, dereka pedig születésétől kezdve hihetetlenül karcsú volt, amelyet rengeteg sporttal ( külön tornaszobái voltak kastélyaiban) és a kortársak szemében ijesztőnek tűnő egész napos tej-, és gyümölcsdiétákkal igyekezett megőrizni. Derékbősége 53 cm volt, amit élete utolsó éveiben már csak erős fűzéssel tudott megőrizni. Szépségét sokáig megőrizte, még fia, Rudolf esküvőjén is őt tartották a legszebbnek, pedig ekkor már negyvenéves volt. Az angolos öltözködési stílust kedvelte, s bár legendás feltornyozott, fonatokkal ékesített hajviseletét mindenki utánozni igyekezett (műhaj segítségével), nem volt igazi divatirányító. Megelőzte korát, sportszenvedélyét, diétáit hóbortnak tartották, senkinek sem jutott eszébe utánozni. Élete utolsó éveiben sokat szenvedett szépsége elvesztésétől, legendás haja megritkult, bőre megráncosodott és májfoltok csúfították, fogai megromlottak. Nem szívesen jelent meg a nyilvánosság előtt, s ha mégis, fátyol, napernyő vagy legyező mögé rejtette arcát.

1889-ben Mayerlingben tragikus körülmények között meghalt a trónörökös. Ezután a gyászoló királyné – akit ekkorra már a “magyarok királynéjaként” emlegettek – szinte sosem látogatott a Monarchiába, helyette Madeira, Korfu, Nauheim, Cap St. Martin és svájci üdülőhelyek környékén forgolódott. Egyre gyakrabban húzódott vissza Korfu szigetén épített antik stílusú kastélyába, az Achilleionba. Érzelmes verseket írt kedvenc költője, Heinrich Heine stílusában, s amikor két Heine-vers hitelességéről kellett döntenie, Erzsébet szakértői véleménye a későbbi kutatások során beigazolódott. A millenniumi ünnepségsorozat kivétel volt: itt a köszöntő szónoklatot tartó Szilágyi Dezső a “magyarság jótevő géniuszaként” említette, ami jól példázza a még életében körülötte kialakuló kultusz nagyságát. 1870-ben a mai XX. kerület (1924-ig Erzsébetfalva, majd Pesterzsébet) Erzsébet királyné engedélyét kérte (és kapta) neve felvételére.

A királynét 1898. szeptember 10-én Genfben egy olasz anarchista merénylő halálosan megsebesítette, néhány óra múlva a Beau Rivage szállóban hunyt el. Temetését egy héttel később a bécsi kapucinusok templomában tartották, emlékét pedig a magyar parlament törvényben örökítette meg.

Erzsébet a modern, 20. századi nő korai előfutára volt, aki önmaga megvalósítására tör. Tudatában volt szépségének, ápolta is minden módon (haja megmosására a források szerint egy teljes napot áldozott hetente), kozmetikai receptjei voltak. Neve összefonódott a magyarság történetével és a szépséggel, szépségápolással egyaránt.

Összeállította: Katona Péter